
A gimis ének-zene órák zenetörténet részének valaha legizgalmasabb momentuma volt Mozart titokzatos halála (egyes elméletek szerint romlott husit evett) és Schumann bácsi kicsit pedo alapállása, hogy beleszeretett a szinte még kislány, zongorazseni Clarába.
Majd mikor már felnőtt és önálló művésszé cseperedett Klárika, ő is megkedvelte a szintén a gyermekkort épphogy elhagyó, ifjú zseni Brahmsot. De a férje is. Erről a különös háromszög szerelemről szól a Clara című német film, melynek egy részét hazánkban forgatták. A három főszereplő német színész kiváló alakításai mellett két fontos epizódszerepben feltűnik Takátsy Péter és Fesztbaum Béla is. A történeti hitelességről pedig csak annyit, hogy a rendezőnő harmadik neve merő véletlenségből Brahms és már boldog Arany Pálma tulajdonos.
Ha szeretitek a klasszikus zenét, a színvonalas kosztümöket és a hihető korabeli lakásbelsőket, vagy ha érdekelnek a művészélet szenvedélyes magaslatai és hullámvölgyei, akkor mindenképp nézzétek meg a mozikban a most futó Clarát.
Hello, Laura vagyok a Kittenkillers-ből. Bár az utóbbi időszak több jó albummal is szolgált, Liam Finn 2008-as I’ll Be Lightning névre keresztelt debütáló szólóalbumát ajánlanám nektek a nyárra, erről is a Second Chance című számot, melyet még David Letterman minden amerikai számára kötelező esti programot nyújtó showjában is hallhatott a közönség. 


KOMMENTEK (RSS)